Csak nézek ki a kocsi ablakán és azt veszem észre, hogy olyanok vagyunk mint az esőcseppek. Sokan vagyunk, nagyon sokan. Ott vagyunk szinte mindenhol. Versengünk egymással, mint ők az ablakon.  Van amelyik átlósan, van amelyik már majdnem vízszintesen, míg megint mások függőlegesen közelednek lefelelé, az ablak alja felé. Van egy céljuk és azt szeretnék megközelíteni. Valójában mindegyik az ő saját módján akarja ezt a célt elérni, de egy közös szál hajtja mindegyiket, ez pedig a siker utáni vágy.  Lehet látni rajtuk is, hogy egyesek csak úgy haladnak, ellébecolnak, "úsznak az árral", ugyanakkor vannak mások, akik új utat törnek maguknak, olyan helyen igyekeznek menni, ahol még elötte nem volt senki, nincs bejáratott út. Vannak a gyorsabbak, a lenduletesebbek, és vannak a lassacskán haladók. A tempó függ a menetszéltől, az útiránytól, az eső intenzitásától. Időnkent, mikor találkoznak, összefutnak útjaik, erősítik a másikat és együtt mennek tovább. De talán csak egy darabig. Viszont utána nem tartananak ott egyedül, ahova ketten vagy többen eljutottak. Lehet, hogy egy idő után különválnak. De hálásak a másiknak azért, amit együtt sikerült elérniük.. És végül mindegyik eléri a kívánt végeredményt.. célba érnek. Más-más módon ugyan, de sikeresek lesznek.